Aknai Katalin: És mégis – és mégsem

Csontó Lajos kezdetben betûket (monogramokat?) festett. ... Ezeket az elején festékkel és ecsettel barázdáltan, keményen, többször átfestve kis táblákon jelenítette meg. Amolyan földszagú, „egészséges” festészet volt ez; kicsit akadozva lehetett összeolvasni a betûket, és nem is nyelvi jelek voltak ezek, hanem inkább bélyegek, amik összekovácsolt rácsozatukkal nyomták bele magukat a nézô tekintetébe.
Aztán látszólag éles váltással, csinos ovális keretekben szöveg-képek jelentek meg; a dekórum már csak a keretben látszott, a festészetbôl a sorozatban való gondolkodás maradt meg.
Ekkor az élettelenül hagyott szöveg hátterébôl egy üveggolyó nagyít ki egyetlen betût, amelyek összeolvasva szöveget adnak: és mégis – és mégsem. (Bolt Galéria, 1997 szeptember) Az ornamentálisan, képként értelmezett és kezelt szövegháttérbe Csontó a nagyítás által, tautologikusan értelmet csempészett. Az állítások nyelvi-logikai szinten úgy oltották ki (illetve egy másik nézôpontból éppenséggel erôsítették) egymást, ahogyan azt a vizuális megjelenítés is pontosan közvetítette számunkra.
Amikor hosszú szünet után Csontó a  Mindent értek, Apa címû kiállítással (Vintage Galéria 1999 november) jelentkezett, akkor a szöveg és kép viszonyának új „sémája” mögé gondolt élesváltás és váratlanság véleményem szerint nem volt látszólagos. A szöveggel illetve annak képével ápolt kontinuus viszony csillogott itt vissza. Mintha  Csontó az õt foglalkoztató releváns kérdésekre talált volna - jóllehet átmeneti - választ, amelyekben nem könnyû felismerni a kezdeti „dadogástól” vezetõ utat, ami e formailag és technikailag is gondosan kimunkált képes beszédhez vezetett. Az és mégis - és mégsem banális ellentétpárja legalábbis ellentmondássá, más nyelvi alakzatokat is felmutató képekké, például megszemélyesítéssé szelídül Csontó négyzetalakú fotóin.
Mit is látunk ?
Mindenek elõtt egy meghívót a már említett címmel. Mi lehet ez ? Valóban egy tiszta hang az éterben - ahogyan a reklám is mondja - , a személyesség és az õszinte mondatok ritka devizája, egy szülõnek ajándékozott késõi konfesszió, esetleg játék, vagy mindegyik egyszerre, vagy egyik sem?
A mûvészet - trendektõl függetlenül -  azon dolgozik, hogy ötleteknek, érzéseknek, problémáknak adekvát kifejezési formát találjon. Csontó számára fontos a kép, és fontos a szöveg is; hogyan értelmezheti egymást a nyelv leíró logikája szerint kép és mondat, mit jelent egy bizonytalan eredetû kép elé helyezett, emblematikus értelmû mondatszalag,  és ki e képek feltételezett beszélõje. Nyilvánvaló, hogy Csontónál nem a véletlen rendezi a látványt. A technikai megvalósítás eszköze a kompjúterrel manipulált „ásatag” képek: emlékképek, és ha nem hangzana túlságosan fellengzõsen, azt is mondanám, õsképek. Ezek a fotók olvasmányosak, narrativitásuk közkedvelt és ismert szituációkat bontanak ki, amelyben nyilván sok szerepe van a tömegkommunikáció által elvetett reflexeknek. Ebben az ismerõsségben, a kép és szöveg egymásravetülésében egy régi metódus látszik tükrözõdni. És egy  klaszszikus, mûvészettörténeti válasz lehetõsége is megbújik abban, ahogyan ezek egymást magyarázzák, kiegészítik vagy éppen ellentmondást rejtenek.
A 16. századi emblematikus irodalom használta a kép (icon) és szöveges magyarázat (lemma) kombinációját, amelynek részint logikus, részint pogány-mitologikus-mágikus funkciói olyan társítási mezõt nyitottak meg, amely az embléma értelmezését a kötött forma ellenére mégis nyitva hagyta - miközben kép és gondolat azért fedésbe kerül. Mivel ezek az emblémák éppoly talányosak voltak, mint amennyire kulturlisan kódolt is volt az olvasatuk hihetetlen népszerûségre tettek szert a következõ század folyamán. Mindenki tudta, ha a tûz fölé szerelem van írva, és a lugasban ülõ asszony mellé: hûség, mire kell gondolnia.
Ha Csontó nem is feltétlenül ebbõl a megfontolásból indult ki, ennek a képi hagyománynak a „médiatudatos”  mutációját villantja fel.
Létezik egy másik értelmezési lehetõség is, ami nem az álló-, hanem a mozgókép felõl közelíthetõ Csontó fotóihoz, és ami részben magyarázza e képek vállaltan könnyed, privát  banalitását is.
A felületrõl kiúszó hajó, a balra robogó motor vagy a távolodó teherautó közömbös és nagyonis ismerõs képei a mozgás és az idõ egyetlen pillanatát rögzítik, mintha filmbõl kivágott kockák lennének.
A motoros feje fölött megjelenõ, horizonton ülõ Türelem, a virágot tartó nõ szemét eltakaró baljós szalag: Hamis hûség, és az összeszorított szájú,  feszült arc: Jót teszek eredetét nem kutatjuk. Mindez lehet Apától kapott életútravaló, megélt élmény, kései magyarázat, amire rábólintunk, és emlékezetünkbe véssük tanulságait.